Napszemüveg - nem csak a divat miatt!

Akik a hűvös évszakokban sem válnak meg tőle, azoknak nem jár feltétlenül a nyárral együtt a napszemüveg. Öltözékünkhöz annak idején kiegészítőként csatlakozott, ma már védelmi eszköz vagy ékszer is lehet. Amikor - a Megáll az idő című film szerint - három fiatal a Nap felé fordulva napszemüvegben ábrándozott a vasfüggyönyön túli világról, nos, akkoriban lehetett a napszemüvegnek valamiféle távolságtartó, úri hangulata. Mára már a legtöbb orvos azt ajánlja: nyáron, napsütésben gondoljunk a szemünk védelmére, és hordjunk napszemüveget!

Mostanában muszáj!

Az erős fény állandó hunyorgásra készteti a szemet, ezzel védekezik. Ha a fénysugarak mégis elérik az érzékeny szervet, leggyakrabban szemkáprázást okoznak. Ha hosszabb sugárzás éri a szemet, akkor alakulhat ki a hóvakság, amely fájdalmas pislogással, erős könnyezéssel jár együtt, a beteg szinte vaknak érzi magát. Ám az infravörös sugarak még ennél is nagyobb bajt okozhatnak, ha mélyebbre hatolnak a szövetekben, és károsítják a szemlencsét, illetve az ideghártyát. Ezért különösen fontos a nyári időszakban a napszemüveg, és napozáskor a szem letakarása. Hó és víz közelében pedig kötelező a napszemüveg viselése!

Napszemüveget, de milyet?

Csak minőségi igazolással ellátott, UV-szűrős napszemüveget szabad vásárolni! Az olcsó bazári áru is csökkentheti a szembe jutó fény erősségét, ám nem képes kiszűrni a káros ultraibolya-sugárzást. Sőt, a kisebb fényerő hatására kitáguló pupillán keresztül ezek a káros sugarak még nagyobb mennyiségben juthatnak a látóidegekhez. Vízparton, esős asztfalton vezetés közben az élesen fényes felületről visszaverődő sugár zavarja a szemet, ilyen esetekre ajánlják a szakemberek a speciális polarizáló lencséjű napszemüvegeket. Ezeknek a lencséi megszűrik, illetve szétválasztják a visszavert sugarakat. A polarizálásnak semmi köze az UV elnyeléshez, de általában a polarizáló lencséket  UV szűrővel is kombinálják.

Napszemüveget, de hogyan?

Az utcán és a piacokon árusított szemüvegeket nem mindig vizsgálják be, olyanból is sok van, amelynek az UV-szűrése nem megfelelő. A magyar jogszabályok nem tiltják ezek árusítását. A minőségellenőrző intézet rendelkezik napszemüveg-bemérő műszerrel, ám egy ilyen vizsgálat tízezer forintba kerül, az Országos Sugárbiológiai Intézetnél egy mérés már negyvenezer forint. Egyre több optikusnál, illetve szaküzletben található azonban egyszerűbb, a napszemüvegek ellenőrzésére szolgáló eszköz is.  megoldás - a szakemberek szerint - az, hogy csakis szaküzletben árusított, ellenőrzött minőségű szemüveget szabad megvásárolni. Ebben az esetben nem baj, ha ragaszkodunk a márkákhoz, és szemünk védelmére valamivel többet áldozunk, mint amennyit az utcán árult bóvliért adnánk.

Formák

Az idei nyár napszemüvegdivatját erősen áthatja a retro. Ahogy az öltözködésbe is visszatértek a hetvenes évek, úgy a szemüvegek is emlékeztetnek a hippikorszak utáni időszakra. Vagyis idén nyáron divat a nagy, gömbölyű keretes, szinte a fél arcot takaró szemüveg. Ugyanígy még mindig divatban maradtak a tavaly megkedvelt áttetsző fazonú, egyetlen darabból készített modellek, valamint a sportos, már-már űrhajós stílus is. Utóbbiak közül a profi sportoláshoz az a fajta ajánlott, amely még a halántékrésznél sem engedi be a napsugarakat. A klasszikus stílus kedvelői továbbra is hordhatják a kis feketéket, vagyis az Audrey Hepburn-érzés jegyében a megfelelő ruhához nagyon menő egy klasszikus, fekete, gömbölyű fazonú darab. Amennyire pénztárcánk megengedi, szerezzünk be többféle modellt, hiszen más fajtában leszünk csinosak kiránduláskor, megint más kell egy nyári partin, és egészen másféle illik egy kis hajókázáshoz.  Bármilyen napszemüveget viselünk is, tartsuk szem előtt, hogy nemcsak a divatnak áldozunk, hanem saját magunk védelmére is.

Az ultraibolya fény és a szemek  

A napszemüveg mostantól már nem divathóbort. Létfontosságú, mert megvédi a szemet a nap ultraibolya sugárzásától. Nagyrészünk tisztában van azzal, hogy a leégés a bőr korai elöregedéséhez, végül bőrrákhoz vezethet, ám orvosi bizonyíték van arra, hogy a szem ugyanúgy károsodhat és kialakulhatnak katarakták -szürkehályogok -, valamint más, a későbbiekben említésre kerülő gondok. A nagymennyiségű UV sugárzás hosszabb távú hatásai lassan és fájdalommentesen jelennek meg, mégis ronthatják a látást. Rövid- és hosszú távú roncsolódások lehetnek: retinagyulladás, rosszindulatú elváltozások, katarakták és kúszóhályog (pterygium). Gyermekek és fiatalok különösen veszélyeztetettek, ezért szüleiknek ügyelni kell arra, hogy viseljenek napszemüveget főleg azokon a helyeken, ahol erős az UV sugárzás; például a strandon, vízben, sőt, havas tájon, mivel ott fokozott veszélyt jelent a visszaverődés.

Mi is az ultraibolya (UV) sugárzás?

Az UV fény a napenergia egy része, egy láthatatlan rövid hullámhosszú sugárzás. Az UV sugárzás más forrásai közé tartozik az ívhegesztés, a nagy intenzitású higanylámpák és a szolárium fénycsövei. Három típusa van az UV sugárzásnak: UVA, UVB, UVC. A legfontosabb az UVB sugárzással tisztában lenni, mivel ez okozza a leégést és nagyrészt ez felelős a bőrrák kialakulásáért is. A Földet célzó UV sugárzások nagyját kiszűri az ózon réteg, de kiszámították, hogy az atmoszféra ózon tartalmának egy százalékos csökkenése az UVB sugárzás két százalékos növekedéséhez vezethet. Az Ausztrál Népegészségügyi és Orvosi Kutatóintézet jóslása szerint az ózonréteg kimerülésével évente több, mint 36.000-rel magasabb lesz a kialakuló szemmegbetegedések száma. Az UV sugárzás egy százalékos emelkedése éves viszonylatban 26.000-rel növeli a pterygium (kúszóhályog) nevű szembetegségek számát Ausztráliában.

Az UV sugárzás hatása a szaruhártyára

A szemet érő UV sugárzások nagyját a szaruhártya szűri meg. A magas UV szint, mint amilyen a hó, vagy a víz által visszavert fényben jelen van, gyulladást okozhat. Ez az állapot nagyon fájdalmas, közben a szem igen érzékeny bármilyen fényre. A szem körülbelül 48 óra alatt rendbe jön e kényelmetlen állapotból, mégis tanácsos egy szemvizsgálatot kérni egy szemésztől, vagy egy szemorvostól, hogy biztosan nem maradt-e valamilyen egyéb károsodás.

Az UV sugárzás hatása a kötőhártyára

Rövid idő alatt az UV sugárzás csak kisebb károsodást okoz, ha azonban hosszabb távon éri a kötőhártyát, az megvastagszik és egy pterygium nevű húsos gócot alkot. Ez a lassú folyamat addig tart, míg ez az elváltozás elfedi a szaruhártya egy részét, így rontva a látást. Mindemellett csúnya látvány. Az egyetlen kezelési módja, a viszonylag egyszerű műtétnek számító sebészeti úton történő eltávolítás. A szemet mindenképp szakértőnek kell megvizsgálnia, hogy megállapítsa: tényleg pterygiumról, vagy más komolyabb kinövésről van-e szó.

Az UV sugárzás hatása a lencsére

Az UV sugárzás - kifejezetten az UVB típus - bizonyítottan összefügghet a katarakták kialakulásával. Ezek olyan elhomályosodások, melyek a lencsében alakulnak ki és akadályozzák a látást; mintha koszos ablakon át néznénk. Komoly esetekben a kataraktát sebészileg eltávolítják és a lencsét egy műlencsével pótolják. Eleddig a kataraktákat a korosodás természetes következményének tartották, mert az idősebbek körében gyakoribb volt. Az utóbbi időszak kutatásai azt mutatják, hogy bár ez részben igaz, a hályogok kialakulásáért a hosszabb ideig tartó UV sugárzás is felelős. A szaruhártya és a szemlencse az UV sugárzás legnagyobb részét elnyeli, de a maradék fény elérheti az ideghártyát. A retina legtöbb károsodása irreverzibilis.

Hogyan kerüljük el az UV sugárzás hatásait?

A legegyszerűbb módja, hogy szemünket ne károsítsa UV sugárzás, ha csak mérsékelten tesszük ki annak. Erre a három legjobb módszer:
  • Kerüljük a napot.

    Nyáron a szabadban töltött idő háromnegyede alatt, - de.10 és du.4 óra közt - ha kerüljük a napfényt, jelentősen rövidebb időre tesszük ki magunkat az UV sugárzásnak.
  • Hordjunk kalapot.

    Egy széles karimájú kalap nem csak a fejünket védi meg a leégéstől, de a szemünket érő UV sugárzást legalább a felére csökkenti.
  • Viseljünk napszemüveget.

    Egy jó napszemüveg csökkenti a szemet érő UV mennyiséget és a túlzott ragyogást.
Melyik napszemüveget válasszuk?

Minden megvásárolható napszemüvegnek meg kell felelnie az adott ország szabványának, mely meghatározza, hogy mennyi UV fényt kell a szemüvegnek felfogni. A napszemüvegen egy kis címkén fel kell tüntetni, hogy megfelel a szabványnak, valamint hogy általános vagy speciális célra készült. Általános cél alatt olyan helyzeteket kell érteni, ahol a szemet nem éri hosszan a napfény. A speciális célra készült darabok olyan emberek számára készülnek, akik erős UV sugárzásnak vannak kitéve, és a maximális védelemre van szükségük, mint pl. a sportolók közül a sízőknek, vagy olyan munkáknál, mint a repülés. Egy szemész igényei szerint hozzáférhet a gyártók technikai információihoz, hogy a megfelelő napszemüveget ajánlhassa. A napszemüvegeknek testhezállónak kell lenniük, hogy megóvjanak a széleknél érkező sugárzásoktól.

Viseljenek-e a gyermekek napszemüveget?

A gyermekeket fokozottan éri UV sugárzás, mivel idejük nagy részét a szabadban töltik és nincsenek tudatában a veszélynek. A szülők feladata gyermekeik szemének megóvása azáltal, hogy biztosítanak nekik kalapot és jó minőségű napszemüveget. Legyünk körültekintőek, amikor gyermekünknek napszemüveget választunk. Némelyik napszemüvegnek tűnő modell csak -játék-, ami egyáltalán nem véd. Mindig ellenőrizzük, hogy megfelel-e a napszemüveg a szabványnak.

Szakértői megjegyzés:

Saját szemészünk adja a legjobb tanácsot, hogy kell-e napszemüveg vagy sem, az alapján, hogy egyéni szükségleteinknek mi a legjobb.


FÜLÖP OPTIKA-FOTO
E-MAIL:

9200 Mosonmagyaróvár Magyar u.17-19.
(ez az iroda, és a központi boltunk is)
Tel/Fax.: 96/579-225
9200 Mosonmagyaróvár Magyar u.25.
Tel/Fax.: 96/205-296
9021 Győr Baross Gábor 15.
Tel/Fax.:96/328-980
9241 Jánossomorja Szabadság u.12.
Tel: 96/225-392